Szijasztok.
Ehh a mai nap katasztrofális volt. Ma jött ki rajtam minden. Reggel ugye Tomi elment, én meg egésznap egyedül voltam. Kajáltam, aztán olyan álmos lettem, hogy lefeküdtem aludni. Olyan fél5 körül felébredtem. Beszélgettem Tomival. Egyszercsak beírta, hogy "mi lenne ha holnap nálam aludna niki spanyol előtt utoljára, és kedden felkelünk és megy hozzád, és tudtok beszélni?" Eléggé meglepett ez a dolog. Niki lemondta a mai talinkat, mert esküvőn volt, és hajnalban indultak haza. Jo ezt megértem. De azért eléggé megbántott, hogy Tomihoz akart menni. Ráírtam Nikire, hogy most mivan.. Végül megbeszéltük, hogy Tomihoz megy. Én elkezdtem bőgni. Nem is igazából emiatt. Csak most jött ki rajtam minden, amit eddig elfolytottam. Igazából nem értem ezt az egészet. Nikit, Tomit. Senkit.. Át akar menni Tomihoz, közben meg nekem mondja, hogy nem akar tőle semmi komolyat, meg nem kéne neki mint pasi..stb.  Ezt megpróbáltam neki is elmondani. És igazat adott. Mondtam neki, hogy ez így nem lesz jó, mert Tomi már kötődik, és csak szenvedni fog. Én pedig nem szeretném végignézni a szenvedését. Most épp pont nagyon jól tudom, hogy milyen lesz neki, és nem szeretném, ha vele is az lenne ami velem. Niki és Tomi kapcsolata olyan mint az enyém Karesszal, csak ott Niki Karesz.. :) Mindegy végül most nálam alszik holnap Niki.
Végig olvastam az összes msnes beszélgetésünket Karesszal. Rengeteget mosolyogtam. Annyira fura volt. Nem tudom eldönteni, hogy komolyan írta azokat a dolgokat, amiket írt, vagy csak egy újabb lányt próbált hülyíteni.. (sikeresen) Lényeg, hogy valami megváltozott. És szerintem én rontottam el..
Végezetül.. itt van pár vers amik kifejezik azt amit most érzek :) :

Sírni volna kedvem!
Sírni és zokogni,
a bánatot kitombolni,
törni, zúzni az emléket,
a szívemből kiirtani.

Sírni volna kedvem!
Sírni s ordítani,
fájdalmam elzavarni,
kikergetni a világból,
s örökre elfeledni.

Sírni volna kedvem!
Sírni, de nevetve,
sikoltva s észt veszve,
kiröhögni a bánatot
mely lelkemet elvette.

Titkoltam sok hónapon át,
Szívem mindenegyes vágyát.
Féltem elmondani mit érzek,
Féltem, mert azt hittem,
Hogy emiatt elveszítelek téged.

Szörnyen fájt mikor láttam,
Hogy szíved mást zár magába.
De talán itt az idő, hogy felejtsek,
Hogy minden emléket mélyen elrejtsek.

Tudom jól, elrontottam nagyon,
S hiába mondom: nem volt alkalom;
Hisz lett volna, csak gyáva voltam
Füledbe súgni legbenső vágyam.