2010. július 7., szerda

"alkoholizálás"

Szijasztok.
Tomi kitalálta, hogy csináljunk egy kis összejövetelt. Fél9-re mentem borárosra, hogy ott találkozom majd velük. Hát kicsit más lett mint amire számítottam. Megláttam Tomikát, Kittit. Először azt  hittem csak ők ketten jöttek. Aztán megláttam Kareszt, másik Tomit.. majd utána észrevettem, hogy van velük egy csaj is. Egyből felismertem. Az a csaj akivel Karesz kavar. (rajtam kívül) Egyből eszembejutott amit Máté mondott " Egyszer biztos, hogy összefogsz futni egy csajjal, akivel veled párhuzamosan kavar" ..haha igaza lett. Gondoltam..ez az este is jól kezdődik. Nikivel teloztam 10 percig. Aztán elolvastam egy levelet, amit egy csajt írt arról, hogy baszta át egy pasi. Nagy nehezen elindultunk u26-ba, hogy majd ott iszunk,beszélgetünk. Közben megálltunk egy subwaynél, mert hogy Tomiék éhesek. Közben pisiltem, majd Vivinek is kellett, ezért elkísértem. Karesz egyből utánunk küldte Tomit.pff. Ok visszafelé kérdeztem hány éves (mintha nem tudnám..) mondta h 18 lesz. Azt tudta, hogy én 16 vagyok, mert hogy Karesz mesélt neki. ok... (vajon mindent tud? :D nemhiszem.) Karesznak volt egy utsó szál cigije..szerencseszál erre "veled kapcsolatosat kívánok" és néz a vivire. Sikítani volt kedvem. Gondolkozam mit tehetnék és arra jutottam: 1. vagy megtépem a csajt 2. Adok egy rohadt nagy pofont Karesznak 3. Elmegyek valahova nagyon messze tőlük 4. még várok. A 4.-et választottam. Tovább mentünk. Közben csatlakozott hozzánk Peti. U26-ba nem engedtek minket, mert egyrészt pia volt nálunk, másrészt valami rendezvény volt, és csak utána lehetett volna. Jó.. elmentünk Lánchídhoz. Ott leültünk. Vivinek megint pisilnie kellett. Karesz persze elkísérte. Nagyon rossz kedvem volt.
Volt egy olyan pont, hogy jó most van elegem, és írtam egy sms-t Máténak, hogy mit csinál. Mondta, hogy keresztanyujánál van, de másfél óra múlva tudunk találkozni. Megbeszéltem vele, hogy fél2-kor tali a hídnál. Később elmentünk piát venni. Én Tomival beszélgettem csomót. Nagyon aranyos és tök elgondolkodtató dolgokat mondott. Utána visszamentünk, és elmentem Kittivel pisilni. Na ez vicces volt. Pisilt, és egyszercsak egy pasi odaállt mellé szintén pisilni. :D Én elkezdtem szakadni a röhögéstől. Pasi "még soha nem pisiltél pasival együtt?" :DD Kitti is szakadt. Visszamentünk.. én persze mindenkinek elmondtam. :D Vicces volt. Persze ahhoz, hogy teljesen át lehessen élni, ott kellett volna lenni. Megbeszéltem Tomival, hogy nála alszom. Aztán egyszercsak pár embernek mennie kellett.. illetve 2nek. Na vajon kiknek..? Igen. Karesznak és Vivinek. Nyilván véletlenül mentek egyfelé haza... :D Jó.. tudom, hogy ott aludt nála. Yesss. Jó érzés volt :)
Jo.. ezután átmentünk alagút tetejére. Máté nem sokkal később megjött. Beszélgettünk kb félórát, aztán Tomi mondta, hogy menni akar, és vagy megyek vagy maradok. Mentem. Eléggé ciki volt, hogy Máté 2 órát utazott azért, hogy beszélgethessek vele..én meg otthagyom, de nem tudtam mit csinálni. Párszor bocsit kértem tőle, de látszott rajta, hogy megbántottam. Meg is értem. :(
Tomihoz értünk 4re. Még félórát beszélgettünk. Nekem 5kor kellett kelnem, mert másnap mentünk Ausztriába. Tomi bealudt. 5.10kor keltettem, nem sok sikerrel. Nagy nehezen felkelt.. Elkísért hévhez. Aranyos volt.:) Anyumnak a 4es6osról küldtem egy sms-t, hogy 20 p és ott vagyok.:D Kicsit késtem..
Itthon aludtam 10 percet, aztán goo Ausztria. Az utat persze végig aludtam. A visszafelét is. Este egyedül voltam itthon. Nagyon rossz kedvem volt, és elhatároztam, hogy hagyom az egész Kareszos témát. Kicsit elegem lett. Aztán, hogy sikerül-e.. majd kiderül. Bár ahogy magamat ismerem..
Na elég lesz ennyi a drámából:) Remélem nektek, lányok, nem lesznek ilyen jellegű pasiproblémáitok.
Csokcsok. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése